Kiknek üzenget folyton Marco Rossi?
Lehet, hogy a szövetségi kapitány permanens harca a névtelen kommentelőkkel nem is az, aminek elsőre látszik.
„Az Eb-n megvertük Skóciát, aminek a kerete hatvan-hetven millió euróval ér többet, mint a miénk. Ez jó eredmény, miközben a közvélemény átlagos eredménynek könyvelte el. Kikaptunk Svájctól és Németországtól, ezek lényegesen jobb csapatok nálunk. Az, hogy korábban megvertük a németeket, az angolokat, a szerbeket, döntetlent játszottunk a franciákkal, kivételes eredmények. Ezek után irreális elvárásokkal találkoztam Magyarországon”
- ezekkel a szavakkal dobta be a követ az állóvízbe Marco Rossi szövetségi kapitány tegnap, amikor Telkiben kihirdette első keretét a nyári Európa-bajnokság óta. Az olasz edző nem először beszél indulatosan a magyar válogatott szereplését övező, szerinte teljesen irreális elvárásokról, ám konkrétumokat sosem említ. Jó kérdés lenne, vajon honnan meríti az ihletet ilyen kirohanásaihoz a kapitány, hiszen magyarul nem beszél, azt pedig talán mégsem illene feltételeznünk róla, hogy szabadidejében internetes kommenteket fordíttat le magának.
Rossi harca a névtelen kommentelőkkel nem újkeletű. Közvetlenül az Eb-kiesés után például zaklatott hangvételű Facebook-posztban elemezte, hogy azok, akik “azt mondják – vagy írják –, hogy kudarcot vallottunk ezen az Európa-bajnokságon, nyilvánvalóan nem objektívek, és sajnos azt kell mondanom, rosszhiszeműek!”, de kitért arra is, hogy a korábbi remek eredményekben mekkora szerepe volt annak a szerencsének, ami a németországi Eb-n messzire elkerülte a magyar válogatottat. Ez pedig - ahogyan fogalmazott - “nem szabad, hogy eltorzítsa a valóságot!"
A kapitány érzelmes megnyilvánulásai leginkább amiatt nehezen értelmezhetőek, mert nagyon kevés olyan csapat akadt eddig a magyar sport történetében, amelyik a maga világversenyét megelőző egy-másfél évben olyan elenyésző mennyiségű bírálatot kapott volna, mint a Marco Rossi-féle válogatott. A válogatott Eb-kiesését követően én magam például “Nem az eredmény kiábrándító, hanem az ébredés” címmel írtam cikket a csapat tornáját összegzendő, részletesen megérvelve, miért volna őrületes hiba megvonni a bizalmat a szövetségi kapitánytól. De ugyanígy meglehetős mértéktartással elemzett a 444 is, amely szintén a kapitányt védte írásában, és hasonlóan visszafogott kritika jelent meg a Telexen, vagy éppen az Index podcastjében is.
Álom, cél, vagy elvárás?
Ugyancsak a kapitány maradása mellett érvelt publicisztikájában a Nemzeti Sport, khm, szerzője, Bodnár Zalán is, ám közben meglehetősen érdekes kanyarokat leírva. Hosszan értekezett például arról, hogy a “Svájc elleni vereség felszínre hozta a feszültségeket”, megemlítette az “elrontott felkészülést”, és elidőzött különféle pletykákon is, amelyek azt sugallták, hogy a kapitány nem minden játékost egyenlő mércével mér a csapaton belül. Már az írás címe is sokatmondó volt: “Marco Rossi és a játékosok között megtört valami" - a biztonság kedvéért azért hozzábiggyesztve, hogy “de még semmi nincs veszve.”
A tipikus duplafenekű írás - amely egyszerre próbálta a jólértesültség látszatát kelteni, illetve minden várható történésre felkészülve előkészíteni a kincstári narratívát - azonban semmi ahhoz képest, ha Rossi mester kirohanásait azzal vetjük össze, hogyan várta az Eb-t Magyarország futballokos miniszterelnöke. Orbán Viktor a Blikknek adott torna előtti nagyinterjújában azzal melegített, hogy “ha azt mondom, hogy mind a három meccset nyerhetőnek látom, akkor nem túlzok”, de itt nem állt meg, konkrétabb esélylatolgatásokba is bocsátkozott: “Szeretnék ráadásul a svájciaknál még egy erőteljes eredményt is látni. Én láttam a svájciakat játszani, mert Felcsúton volt egy válogatott meccsük Izraellel szemben, és láttam őket. És láttam a magyar csapatot is, tehát úgy érzem, hogy ott reális az az elvárás a részünkről, hogy ott egy egyértelmű fölényt alakítson ki a magyar válogatott.”
Erre a vonalra csatlakozott rá aztán villámgyorsan a szövetség elnöke, Csányi Sándor is, aki Rossi munkaadójaként úgy fogalmazott a nyilvánosság előtt, hogy “a minimális cél a csoportból való továbbjutás. Csak összehasonlításképp: a csoportok sorsolását követően Rossi még azt mondta, “álom lenne a továbbjutás”, ezt azonban tavaszra - talán nem függetlenül az MLSZ elnökének szavaitól - úgy módosította a Tuttomercatowebnek adott interjújában, hogy “a továbbjutás a minimális elvárás.”
Beleszól a politika
Rossi ugyanebben az olaszországi interjúban beszélt arról is, hogy “az ember bármelyik pillanatban a magasból a porba hullhat”, de ha minden jól megy, szeretné kitölteni a 2025 decemberéig érvényes szerződését a magyar kispadon. Nagy kérdés, mit jelenthet a “minden jól megy” egy olyan országban, ahol a futballhátország legbefolyásosabb embereinek láthatóan és bizonyíthatóan teljesen más véleményük van a realitásokról, a célokról és álmokról, mint a szövetségi kapitánynak. Sőt, a fentiekből valójában az derül ki, hogy
a Rossi által irreálisnak minősített elvárásokat igazából nem névtelen kommentelők, nem internetes billentyűhuszárok gerjesztik, hanem a magyar futball legmagasabb rangú vezetői. A felettesei.
Az nyilván szóba sem jöhet, hogy a kapitány nekik szóljon be közvetlenül, aki azonban tud és akar a sorok között olvasni, értheti a jelzéseket. Amikor például a skótok elleni Eb-sikert követő sajtótájékoztatón Rossi magából kikelve hordta le a Gulácsi Péter szerepeltetését nehezményezők kommentjeit, nehéz volt nem arra gondolni, hogyan szította ezt a szembenállást a magyarországi politika. Mint ismeretes, az RB Lipcse kapusa 2021 nyarán amiatt került kritikák kereszttüzébe, mert megosztotta “a család az család” kampány üzenetét - éppen egy olyan időszakban, amikor az egynemű párok örökbefogadását nehezítő kormányzati rendelkezések, illetve egy alaptörvény-módosítás miatt az ügy uralta a politikai napirendet. Posztriválisa, Dibusz Dénes ezzel szemben közvetlenül a 2022-es országgyűlési választások előtt személyesen szállt be a kormánypártok kampányába egy támogató videó és egy bulvárinterjú formájában.
Nehéz elhinni, hogy a kapitány ne volna tisztában ezekkel a körülményekkel, mint ahogyan az sem tűnik reálisnak, hogy Rossit ne próbálnák meg olykor befolyásolni bizonyos személyes döntések meghozatalakor. Emlékezetes, micsoda - külügyminiszteri szintű! - kampány indult például Dzsudzsák Balázs búcsúmeccséért a válogatottban, de rossz nyelvek azt is pusmogják, hogy többen próbálták meggyőzni a kapitányt arról, inkább Dibusz legyen a nemzeti csapat első számú kapusa Gulácsi helyett. Az pedig, hogy a miniszterelnök által saját maga kedvenc játékosának nevezett Kleinheisler Lászlónak hosszú időn keresztül akkor is bérelt helye volt a válogatott keretben, amikor klubcsapatában kevesebbet szerepelt, egyesek szerint szintén nem véletlen.
A történések és a tények ezzel együtt inkább azt mutatják, hogy Rossi nem hajlandó feladni szakmai integritását. Dzsudzsák Balázs a Walestől elszenvedett vb-selejtezős vereség után soha többet nem viselte a magyar válogatott mezét tétmeccsen, az Eb-n pedig minden előzetes szurkolói és egyéb nyomásgyakorlás ellenére nem Dibusz, hanem Gulácsi védett. Sőt, Rossi legfrissebb keretében immáron nem kapott helyett Kleinheisler László sem. Az azonban, hogy a kapitányról lepereg a nyomás, nem jelenti azt, hogy egyúttal immunis is rá: az utóbbi időben adott nyilatkozataiban többször kitért például arra, hogy bár már hosszú ideje dolgozik Magyarországon, a megítélése mégis mindig egy hajszálon függ, folyamatosan bizonyítania kell, erőn felül teljesítenie a csapattal, és rendre hosszas magyarázkodásra kényszerül személyi döntései miatt is.
Beszédes jelenet volt az is, amikor a skótok elleni Eb-meccs legvégén szerzett Csoboth-gólt követően Marco Rossi első reakcióként a kispadok mögötti lelátó felé fordult, és oda kezdte el rázni az öklét. Nincs bizonyíték, tehát
lehetetlen eldönteni, hogy az egymás alatt-fölött elhelyezkedő VIP-páholy és médiatribün közül melyik irányába szólt a gesztus,
egy azonban biztos: míg a sajtópáholyban egymás nyakában csüngtek a magyar újságírók, addig a VIP-részlegben helyet foglaló Orbán Viktor a helyszíni beszámolók alapján rezignáltan vette tudomásul a magyar csapat katartikus győzelmét.
Rossi a meccs után úgy fogalmazott, az Eb egyetlen pillanatát sem élvezte, sőt, azt is belengette, egyáltalán nem biztos, hogy marad a csapat élén. Tiszta vizet a pohárba csak július elején öntött az MLSZ, ekkor jelentette be a szövetség, hogy az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken is az olasz kapitány vezeti a csapatot. Rossi ezt megerősítő Facebook-posztjában kiemelte, “soha nem mondtam a sajtónak, hogy távozom, csak azt, hogy pihennem kell és tisztáznom a gondolataimat”.
Ugyanezen a napon a miniszterelnök Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. És ha már arra járt, készített egy rövid videót arról is, hogy összefutott Szergej Rebrovval, a Fradi korábbi edzőjével:
Tiktok failed to load.Enable 3rd party cookies or use another browser
Rebrov az Eb-n az ukrán válogatottat vezette, de korábban Fradi-edzőként remek kapcsolatot ápolt Kubatov Gáborral, a klub elnökével. Talán az utóbbi évtizedek egyetlen olyan Magyarországon dolgozó külföldi edzője ő, aki osztatlan elismerést vívott ki magának, nem mellesleg úgy távozott a Ferencvárostól, hogy nem bukott meg. A miniszterelnök közismerten sokra tartja, elismeri, és szűk körben gyakran hangoztatja, milyen jó volna, ha újra Magyarországon dolgozna.
Hogy az események ilyetén láncolata véletlen, avagy sem, aligha deríthető föl pontosan. Annyi azonban bizonyos, hogy mint sok más kérdésben, úgy ebben is az a legcélravezetőbb, ha abból indulunk ki, amit József Attila tanított nekünk - nem középiskolás fokon -: “fecseg a felszín, hallgat a mély.”
Még az is előfordulhat ugyanis, hogy az üzenetek valójában nem azoknak szólnak, akiknek a felszínen címzi őket a kapitány.